Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

Püspökmolnári új imaház

A volt evangélikus iskola (ma - új épületekkel bővülten - Printz Gyula Általános Iskola) és tanítói lakás ingatlanrendezésének köszönhetően, a Gyülekezet 4,8 millió Ft kárpótláshoz jutott 1998-ban. Az Országos Egyháztól pályázat útján 4 mill. Ft-ot, utólag pedig még 700.000 Ft-t nyertünk el, amely összegek a hívek pénzbeli adományaival és közmunkájával - valamint az Önkormányzat jelentős támogatásával - kiegészítve,   elegendő volt arra, hogy 2003-ban felépüljön az új imaház a püspökmolnári hívek nagy megelégedésére és Isten dicsőségére.


Vincze Csaba szombathelyi evangélikus építész tervei alapján, alapos, precíz munkával a szombathelyi székhelyű Extrabau Kft. létrehozta a méreteiben szerény, de szemet gyönyörködtető, lelket felüdítő "kis ékszerdobozt" - ahogy a faluban emlegetik - a meglévő régi, de most felújított evangélikus harangláb mellé, téglakerítéssel összekötve a két épületet:

Nemcsak kívülről ékes, a belső tér is minden szempontból alkalmas az istentisztelethez méltó hangulat kialakításához, amihez a kitűnő építészeti megoldások mellett a régi istentiszteleti helyről (régi iskola egyik tanterme) átköltöztetett berendezés is hozzájárul, úgymint:

- faragott szárnyas oltár - készítette RÁCZ MIKLÓS lelkész, aki 18 éven át (1980-tól 1998-ig) gyülekezetünkben helyettes lelkészként szolgált

-ambó;

-harmónium, amelyet ma már korszerű elektromos orgona váltott fel, /Horváth László és családja adománya/

Isten áldása nyugodjék mindenkin, aki adományával, szakértelmével vagy kétkezi munkájával hozzájárult ahhoz, hogy felépülhessen még egy olyan helyiség, ahol az Igében és a szentségekben találkozhatunk az Úr Jézus Krisztussal!

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. április »
április
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930